Aszta Pasta!

Az olasz tészták, azaz pasták mára meghódították a világot, bár a szakirodalom már 1154-ben említést tesz a híres ételről Szicíliában, igazán közkedvelté az elmúlt évszázadban vált szinte a világ minden táján. De miért is szeretjük ennyire?

A válasz egyértelmű, mert finom… De a gazdag ízek mellett a gyors és egyszerű elkészítés is közrejátszik. Persze nem annyira gyors, mint ahogyan azt néhányan gondolják, amikor egy tasakos tésztaszóból készítenek villámvacsorát… ez teljességgel kizárt lenne egy olasz famíliában.

De mi még, amit az olaszok másképp csinálnak? Például a szószok… náluk a bolognai spagetti, ilyen formában nem létezik, kizárólag a bolognai ragut vagyis a ragú alla bolognesét ismerik el, amely a lasagna alapja is, ha pedig tésztával tálalják, az mindenképp szélesebb tésztával történik, mint a tagliatelle, vagy fettuccini.

És akkor még a milánóiról nem is beszéltünk, amit sokkal inkább magyar fogásnak, mintsem olasznak tartanak, ugyanis Itáliában nem létezik ez a fogás. szerintünk mégis remekül passzolnak az ízek. És ott van a carbonara, amit szigorúan tejszín nélkül készítenek, tojásos és parmezános szósszal. De miben is rejlenek elsősorban a különbségek? Hát a gondolkodásmódban.

Az olaszok ugyanis azt vallják, hogy a kevesebb az néha több. A tésztára készülő szószok alapanyagait illetően arra esküsznek, hogy kevesebb és valóban minőségi alapanyag szükséges hozzá. Olasz étlapon nem fogsz bacon-nel, gombával és sertésbordával tálalt tésztát, sokkal inkább egyszerűségben hisznek, a klasszikus, tartalmas és minőségi termékekben.

Persze nincs azzal semmi baj, ha minden nemzet a saját ízlésére formálja a más konyha ételét, hiszen gondoljunk csak arra, hogy az itthon kapott kínai ételeknek talán még kevesebb közük van az autentikus ottani ízekhez.

Azért a legnagyobb klasszikusok ma is jelen vannak több nemzet gasztronómiájában, akkor is, ha mindenki hozzáadja a saját ízlése szerint készült egyediségeket. Már csak az a kérdés, hogy Te melyik változatot szereted jobban, az eredeti, autentikus ízeket, vagy a hazai konyha által feltuningolt változatot?

Éttermeink között garantáltan megtalálod a kedvenced, legyen az egy szaftos lasagna, egy autentikus bolognai, vagy a tejszínes carbonara. Rendeld meg a kedvenc tésztaételed és élvezd a legfinomabb olasz vagy épp magyarosan olasz ízeket.

 

Ínycsiklandó tészta
Ínycsiklandó tészta
Bejelentkezés