Ismerd meg a pizzák összes fajtáját
Élsz-halsz a pizzáért, legszívesebben minden nap rendelnél belőle? De ismered is, milyen típusai léteznek? Az alábbiakban a legfőbb pizzafajtákat mutatjuk meg Neked, melyek között biztosan a Te kedvenced is szerepel.
A legismertebb kétségkívül a nápolyi pizza, melyet már a világörökség részévé is nyilvánítottak. Ennek jellemzője, hogy nagyon vékony a tésztája, valamint egy speciális kemencében sül, tűzforrón, mindössze néhány perc alatt.
Az igazi nápolyi pizzára jellemző, hogy kevés, ámde minőségi összetevőkből áll, náluk tehát ritkán találsz telepakolt fajtát, az ananász és a ketchup pedig egyenesen szentségtörés…
Egy másik nagyon ismert változat a new yorki pizza. Ez jellegzetes vastag, ropogós, felhajtott széllel bír, belül azonban vékony tésztájú, melyet könnyen félbe is lehet hajtani.
Jellemzően nagy szeletekben tálalják, hagyományos feltét pedig a paradicsomszósz és a mozzarella. De az igazán elhivatott éttermek rekreálják a new yorki vizet is, hogy az autentikus élményhez jussanak a vásárlók.
A 3 nagy pizza „iskola” tagja még a chicagoi pizza, melyet érthető okból a new yorkival szoktak párhuzamba állítani. Amerikában gyakorlatilag hitvallás, hogy melyik oldalra állsz, melyiket kedveled jobban.

A chicagoi változat áll talán legtávolabb a magyar ízléstől, hiszen az autentikus gyakorlatilag jobban hasonlít a pitére, mint egy pizzára, hiszen rendkívül vastag tésztával készül. Ugyanakkor maga a tészta könnyed és vékony, a vastagságot a magas falú serpenyő adja, amiben hagyomány szerint készül, ez az úgynevezett „deep dish”.
Ebben az esetben a tészta gyakorlatilag maga a tálka, amibe helyezik a feltéteket, fordított sorrendben, tehát itt alulra kerül a sajt, majd a hús, a zöldségek, és a tetejére az általában paradicsomos szósz. A new yorkihoz hasonlóan a chicagoi iskola is olasz alapokon nyugszik.
Ez a három leghíresebb, de természetesen más fajták is léteznek. Ilyen például a szicíliai, melyet körcikkek helyett négyzetekre vágnak, vastag, párnaszerű tésztával. Nem maradhat le róla a paradicsomszósz, a hagyma, valamint a szardella sem.

De létezik görög pizza is. Ennek sokkal olajosabb a tésztája, de nem annyira vastag, mint a chicagoi változaté. Általában kevesebb a sajt, mint a szósz, érthető okból előszeretettel használják a fetát, lilahagymát, illetve az olívabogyót feltétként. Eddig főképp a hagyományos ízvilágú pizzákról beszéltünk, ennek mond ellent a kaliforniai pizza, mely a szokatlan feltétekről ismert. Gyakorlatilag ez a kívánság pizza feltuningolt változata, az összetevőknek csupán a fantázia és a kreativitás szab határt…
Amerikában ismert továbbá a detroiti pizza is, melyet régen állítólag autóalkatrészekben sütöttek, hiszen a város „Motor City”, azaz az autóipar fellegvára. Erre a pizzára mindig kerül pepperoni, valamint úgynevezett Brick sajt, mely teljesen beborítja azt.
Végül zárjuk a sort a St. Louis-i pizzával. Ennek tésztája élesztő nélkül készül, így nagyon vékony és légies állagot kapunk. Nagyon ropogós, melyre többféle sajtot helyeznek, valamint édes paradicsomos szószt.
Ezek tehát a legfőbb pizzafajták. Neked melyik a kedvenced? Sikerült meghoznunk a kedved egy ínycsiklandó szószos-sajtos finomsághoz? Nézz szét pizzériáink kínálatából, és rendelj egy különlegességet még ma!